A csirkemellet csíkokra vágjuk, befűszerezzük és kicsit állni hagyjuk. Előkészítjük a zöldségeket, a tortilla lapot és már kezdhetjük is ennek az ízletes ételnek elkészítését!
A csirkemellet csíkokra vágjuk és befűszerezzük gyros fűszerkeverékkel és olíva olajjal.
Állni hagyjuk így legalább fél óráig. Addig a zöldségeket összevágjuk.
Megmossuk a koktélparadicsomot és négy felé vágjuk. A lilahagymát is megtisztítjuk, félbe vágjuk és csíkokra szeljük.
A jégsalátát megmossuk, széttépkedjük a leveleket, a sajtot pedig feldaraboljuk vagy lereszeljük. A tortilla lapokat előkészítjük.
A csirkemellet előmelegített serpenyőben fehéredésig sütjük, majd lentebb véve a hőfokot, további pár percig a saját levében pároljuk.
A tortilla lapot mikrohullámú sütőben előmelegítjük és mehet rá a saláta, lilahagyma, hús, paradicsom, feta sajt. Ezt összetekerjük úgy, hogy az alját felhajtjuk először és aztán göngyölítjük a tortillát.
Aki szereti, tehet még bele kaliforniai paprikát, olívabogyót, esetleg natúr joghurttal kikevert tzatziki-öntetet is.
Jó étvágyat hozzá!
Hozzávalók
4db teljes kiörlésű tortilla lap
1 egész csirkemell
1 fürt koktélparadicsom
2 db lilahagyma
1 fej jégsaláta
Gyros fűszerkeverék
Olívaolaj
Feta sajt vagy light mozzarella
Ha valaki inkább a trappistát szereti akkor lehet zsírszegény trappista sajt
Hozzávalók
4db teljes kiörlésű tortilla lap
1 egész csirkemell
1 fürt koktélparadicsom
2 db lilahagyma
1 fej jégsaláta
Gyros fűszerkeverék
Olívaolaj
Feta sajt vagy light mozzarella
Ha valaki inkább a trappistát szereti akkor lehet zsírszegény trappista sajt
kitchenspoon
próbáld ki ezt is
kitchenspoon
top cikkek
Hozzászólások
Ide még nem írtak egyetlen hozzászólást sem. Légy te az első!